Légy bátor!

„Tanoda-alapítók”, olyan sokszor került mostanság elő ez a kifejezés. Sohasem mondtuk ezt magunkra, nem „tanodát alapítottunk” akkor, hanem csak úgy tanultunk velük; öt év telt el azóta.

Öt év, hogy elkezdtük, Eszter, csak mert bosszantotta, hogy az amúgy kiegyensúlyozott óvódásainak egy része első osztályban „rosszak”, „kezelhetetlenek”, „iskola-éretlenek” lesznek, pszichológusi vélemény készül róluk, nem megy a tanulás. Felháborodva ment utánuk, korrepetálta őket, tanult velük, az iskolákba járt, a tanítónénikkel egyeztetett. Miért nem megy ezeknek a gyerekeknek a tanulás? Én közben végeztem a kutatásomat, a „csobánkai gyerekek iskolai sikertelenségének okait” vizsgáltam, bementem az iskolába, órákat látogattam, jártam a családokat, beszélgettem a gyerekekkel. Akkor az a régi történet, hogy E. leültetett, „segíts” mondta, a „gyerek bukik magyarból”, korrepetálni kellene. És akkor elkezdtem már ezért is járni hozzájuk, tanultunk V.-vel, sose felejtem, „kommunikáció”, magyarázom nagy lendülettel a „csatornákat”, és lassan jövök rá csak, hogy nem érti a szó értelmét. Aztán kiderül, hogy lenne más is, V. unokatestvére, és ott lenne a sógornőjük gyereke is… mindenkinek kellene a segítség.

Aztán Eszterrel találkozunk, az akadémiai kisebbségkutató intézetben, én ott dolgozom, ő konzultálni jön be a tanárához, aki behozza hozzám, „szerintem Ti ugyanarról beszéltek”, kacsint rám. És egész délelőtt beszélgetünk, a kávé kihűl a kezünkben, látom, hogy rengeteget tud „róluk”, nagyon elszánt, „harcos típus”. „Te is korrepetálsz én is, próbáljunk helyet szerezni” és Eszter intézkedik, jóban van az önkormányzattal, pár nap és megvan a hely, a Közösségi Ház nagyterme. Első alkalom, 15 gyerek jön, de van más is, aki segít, Edit, Zsuzsa, aki angolt tanít, Ila, aki antropológia szakot végzett, egy matematikai tanárnő, egy szentendrei önkéntes. Mindenki izgul, ők is, mi is. Mit fogunk csinálni? Tanulunk, gyakorlunk, korrepetálunk. Ki kivel tanul? Hogyan? Mit? Hetek, hónapok telnek el, míg rendeződik valamennyire, de még mindig egyszerre jönnek, nincs órarend, ahogy érkezik az iskolából, bejön, nehéz velük. Nehéz, mert mi vagyunk még tapasztalatlanok. Félévre több önkéntes is feladja, belefárad, nem látja értelmét, dolgoznia kell, vizsgái vannak. Kétségbeesetten keresgélünk másokat, rokonokat, szomszédokat, bekapcsolódik Rebi, Ildikó néni, már csak néhány hónap, vigyük végig ezt az évet, nem lehet a gyerekeket itt hagyni. Csinálni akarjuk, látjuk az értelmét, tudjuk, hogy öröm velük tanulni, mert akarnak, mert annyi szeretetet kapunk tőlük: támogatók kellenek, pénz kell az uzsikra, hely kell, ahol tanulhatunk. Aztán megtörténik a csoda, egy alapítvány mellénk áll, az önkormányzat által rendelkezésünkre bocsátott életveszélyes épületet felújíttatja, két szoba, két mosdó, támogatja az önkéntesek utazását is, biztosítja a napi uzsonnát. És elindulunk… öt év telt el azóta.

Ülök D.-vel a Tanodában, nyolcadikos, amikor először találkoztam vele harmadikos volt, kedves, csendes, szelíd mosolyú fiú, egyik büszkeségem a sok közül. Egy év alatt több tárgyból is jegyeket javított, a pár éve még bukdácsoló gyereknek ma már hármasa is alig van. Most szorongva ülök mellette, tavaly még arról beszéltünk, hogy szakközép, érettségi, lelkes volt és elszánt, ezerrel tanult, hogy sok pontot vigyen a felvételire. Most édesanyja elbizonytalanodott, „nem fogja megbírni a szakközépiskolát”, mondta nekik néhány éve egy pszichológus és a család félti a gyereket a csalódástól, inkább a szakmunkásképző. Hogy lehet? A szakember akkor felmérte a gyereket, 10 évesen, és meghozta a döntést, három év múlva „nem fogja megbírni a szakközépiskolát”.

Tudom, hogy nem igaz. Évek óta tanulok vele, látom, hogy gyors felfogású, élénk eszű, kellőképpen elszánt, ambiciózus és nagyon akar. Beszélek és beszélek neki, biztatom, „tudom, hogy megbírod, te is tudod, hogy megbírod”, „ott leszünk melletted, segítünk, ha kell”, „ne add fel, légy bátor!”. Látom, hogy megnyugszik kicsit, de nem mond semmit, szerényen mosolyog, „tiétek a döntés, de gondold át, kérlek”. „Jó”, mondja, és ebben maradunk.

Bogi

Categories Blog

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Location Csobánka, Hungary 2014 Fő tér 7. Csobánkai Csepp Tanoda Phone +36304565072 E-mail csodamuhelyegyesulet@gmail.com Hours Adószám: 18748060-1-13 Bankszámlaszám:10400085-50526749-82761002 Csodaműhely Egyesület, K&H Bank H-1095, Budapest, Lechner Ödön fasor 9. IBAN: HU70 1040 0085 5052 6749 8276 1002 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
%d bloggers like this:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close