A bizalom kiépülése, avagy miben tud segíteni a tanoda?

Első találkozás

B (7 éves) tavaly kezdte a tanodát és az első osztályt is a csobánkai iskolában. Egy évvel idősebb bátyja már be-bejárogatott előző évben a tanodába, végül anyukájuk is megkeresett minket, hogy fel tudjuk-e venni jövőre a gyerekeket. Nagyon nyitott és kommunikatív volt és elég erőteljesen kérte a segítségünket. Én korábban nem találkoztam hozzá hasonló tanodás szülővel, legalábbis velem addig mindenki kicsit zárkózottabban, távolságtartóbban viselkedett. A gyerekekről az a hír járta, hogy nem könnyű velük, a kisebb még nem volt iskolaérett, de az oviban sem látták már szívesen így iskolába került.

Az első tanodai napján bejött a hatalmas kabátjában, leült csöndben az étkezőasztalhoz és riadtan, nagy szemekkel mérte fel a tanodát. De ez nem tartott sokáig, ezt írtam róla tavaly: ,,10 perc megszeppent kabátban és táskában ücsörgés után – még a kérdéseimre sem mert válaszolni csak bólogatott – egyszercsak egy csintalan kismacskává vált, aki mindenhova bemegy, mindent lever, ordít, és folyton csak a játékot keresi mindenben. Ennek ellenére, a foglalkozás végére mégis az ő rajza lett a legkidolgozottabb/színesebb, cserébe viszont a másik két lányt végig eléggé zavarta.”

Kötődés

Az első hetekben igyekeztünk hagyni neki időt, hogy felfedezze ezt az új világot, megtalálja benne a helyét, ő pedig láthatóan nagyon jól érezte magát a tanodában, de nem kötődött kifejezetten semelyik önkénteshez és egyre erősebben feszegette a határokat. Egyre több lett a konfliktus közte és a többi gyerek, valamint közte és az önkéntesek közt. Én bíztam benne, hogy ha minden héten ugyanazzal a bizalommal fogadom és mindig nyugodtan beszélek hozzá, akkor ki fog alakulni hamarosan egy olyan viszony amiben elindulhat a közös munka. Aztán egy idő után elvesztettem a türelmem, veszélyes helyzetbe kerültünk, mert átrohangált az úton, a tanodában zavarta a többieket a tanulásban és látszólag sosem figyelt oda mikor beszéltünk hozzá. Télen két egymást követő héten is hiányoztam a tanodából és a harmadik héten mikor megérkeztem B. repülő startal ugrott fel a kezembe, szorosan ölelte át a nyakam és legalább 5 percig nem is engedett el. Én döbbentem álltam, és lassan elfogott az a nagyon megnyugtató érzés, hogy tettünk egy nagy lépést előre.

Egyre könnyebben dolgoztunk együtt a tanodában, bár továbbra is sok volt közte és a többi gyerek között a konfliktus. Gyors észjárású kislány, jól olvas, jól számol, jó a memóriája de nagyon nehezen koncentrál és szinte egyáltalán nem tudja uralni az indulatait. Sokszor tűnt nagyon fáradtnak, arckifejezése valahogy nem egy kislányé, hanem egy gondterhelt felnőtté volt. Olykor-olykor hazakísértem őt és olyankor anyukájával is beszélgettünk róla, az iskoláról és a családi helyzetükről. Tél végén érkezett a rossz hír, hogy az apuka hamarosan börtönbe kerül. Ez mindkét gyereket nagyon megviselte, megint sokkal nehezebben ment a közös munka és az anyuka is egyre jobban szorongott. Én egy hetet megint kihagytam és ő azon a héten hazavitte magával az egyik önkéntes telefonját. Egyértelmű volt, hogy bajban van és teljesen kontrollt vesztett. Megpróbáltunk beszélni vele, de dühös volt és hárított, végül két hétre eltiltottuk a tanodától. A második hét végén meglátogattuk őket, leültünk az asztalhoz anyukájával és vele, és megmondtuk hogy mi szívesen viszontlátjuk, anyukája is kifejezte, hogy szeretné ha folytatná B a tanodát és végül B-t is megkérdeztük. Ő is igennel felelt és nagyon lelkes lett mikor kiderült, hogy készítünk majd közösen egy sütit jövőhéten a tanodában, hogy “kiengesztelje vele” az önkéntest.

Család, iskola, tanoda

Egyre erősödött bennem az az érzés, hogy kialakult köztünk már egy bizalmi viszony, amiben én tudom érte vállalni a felelősséget. Aztán jött a majális, ami megint egy elég erős megerősítés volt számomra. Ő érkezett elsőnek a rétre a tanodások közül, a nyakamba ugrott, majd egésznap úgy viselkedett velem, mint egy pótanyukával. Ide-oda elrohant, játszott, de bizonyos időközönként mindig megkeresett, hogy megmutassa mit csinált, kivel játszott, stb. Mindeközben anyukájával is egyre gyakrabban beszéltünk és megismerkedtem az iskolai tanítónénivel is. Ekkor vált csak nyilvánvalóvá számomra, hogy valóban mekkora ereje lehet annak, hogy ha ez a hármas egység: család, iskola, tanoda összeáll és egyfajta védőhálót alkot a gyerek körül.

Sajnos ennek a kialakuló félben lévő egységnek az alkotó elemei tavasz végére szétestek. Apukája börtönbe került, az iskolafenntartó pedig bejelentette, hogy az iskolát be fogják zárni. B megint nagyon zaklatott lett. Akaratlanul is bántotta, megbántotta a többi gyereket, de ő is könnyen felkapta a vizet és vagy bevonult a kis szobába duzzogni, vagy felkapta a táskáját és kirohant a tanodából. Persze mindig visszajött. Nem vigyázott a tanodai eszközökre, sokszor összetört, kiöntött, kiszórt, levert, stb. mindenfélét. Az önkéntesek között elindult egy levelezés arról, hogy tudjuk-e vállalni érte a felelősséget, ha a tanodában van, mert nem hallgat senkire és nem tart be semmilyen szabályt. Végül abban állapodtunk meg, hogy csak olyankor fogadjuk őt tanodai foglalkozáson, ha van valaki aki főleg őrá tud figyelni.

Egy nehéz nyár

B számára úgy indult a nyári szünet, hogy hiányzik az apukája, csak hetente egyszer lesz tanoda és fogalma sincs hol fogja újrakezdeni az iskolát szeptembertől. Volt tanítónénije kért neki egy időpontot a Vadaskert Alapítványnál nyár végére, hogy legyen egy átfogóbb képünk B koncentráció zavaráról/indulatkezelési problémáiról. A nyári tanodai foglalkozásokon én megint elvesztettem a türelmemet. Mindig mást akart csinálni mint a többiek, nagyon figyelmetlen volt és úgy láttam sokszor szándékosan rombol maga körül. Egyszer dühömben kikaptam a székből, amiben ült és kiraktam a szobából azzal, hogy ha ennyire nem tud tekintettel lenni a környezetére, akkor nem kell tanodába járni. Bevonult a kisszobába sírni, én pedig olyan dühös voltam, hogy nem tudtam bemenni hozzá. Kellett 10 perc, hogy én is megnyugodjak kicsit. Az ablakhoz nyomta az orrát, megsimogattam a hátát, biztosítottam, hogy örülünk neki ha itt van, de jobban oda kéne figyelnie a többiekre/a tárgyakra, ott ültem vele egy ideig, de nem fordult felém. Aztán kimentem és leültem a többi gyerekhez a kertbe. Kisvártatva kijött, beült az ölembe még mindig hüppögve én meg átöleltem és végre mindketten megnyugodtunk. Nyár végére átalakult a viszonyunk kicsit, olyan lettem mint egy nagynéni, többet találkoztunk otthoni környezetben mint a tanodában. Ha anyukája felhívott ő is mindig elkérte a telefont, hetente/két hetente meglátogattam őket és kétszer is mentünk hosszabb autóútra együtt. Először apukájához vittem el őket a börtönbe beszélőre, utána pedig a Vadaskert Alapítványba. Az Alapítványban két fiatal pszichológus fogadott minket és végül azt javasolták jöjjön el B ősszel  egy 5 napos “táborba”, ahol kivizsgálják és adnak egy részletes szakvéleményt.

Mindeközben az iskoláról még mindig semmit nem lehetett tudni. Pomáz polgármestere hevesen tiltakozott, hogy a város három általános iskolájának kelljen befogadnia az iskola nélkül maradt kb 35 csobánkai gyereket. Augusztus utolsó hetében a tankerület vezetője összehívott Csobánkán egy szülői tájékoztatót, ahol megtette ajánlásait, melyik gyerek hova kerüljön. A gyerekek nagyrészét az egyik pomázi általános iskolába szánta, ahol kislétszámú, fejlesztő osztály is van, B-t és bátyját pedig Vácra, egy hetes iskolába akarta küldeni. Az anyuka a tájékoztató végén mondta neki, hogy ezt nem tartja jó ötletnek és segítségét kérte, hogy más iskolába helyezzék el a gyerekeket, de a tanker vezető hajthatatlan volt, úgyhogy hozzánk fordult kétségbeesetten. Mi is megerősítettük benne, hogy nem tartjuk jó ötletnek, hogy elkerüljenek otthonról a gyerekek, viszont rettenetesen szorongtunk, hogy mi lesz ha bekerül B egy hatalmas osztályba, de úgy döntöttünk egy esélyt adni kell neki. A tankerület vezető dühösen ránkcsapta a telefont és az anyuka felé is jelezte, hogy az ő segítségére mostantól ne számítson, oldja meg az iskolaválasztás problémáját egyedül. Végül a gyerekeket Szentendre négy általános iskolája között osztották szét (erről a következő bejegyzésben fogok írni részletesebben), B és bátyja is Szentendrére kerültek.

Új tanév

A csobánkai tanítónéni ajánlására B. újrakezdte az első osztályt. Nagyon könnyen tanul, gyors észjárású kislány, de figyelemzavara miatt sok minden kimaradhatott az előző évi tananyagból, ráadásul az új osztályba való beilleszkedés is könnyebb így. Év elején több önkéntessel bementünk az iskolába hogy megismerkedjünk a tanárokkal és kialakulhasson köztünk valamilyen együttműködés. B. fantasztikus tanárokat kapott. Mindkét osztályfőnöke kedves, segítőkész és kommunikatív volt, bár már az első héten több gondjuk akadt vele (bántotta az osztálytársait, rávett egy csapat gyereket, hogy szökjenek le az alsóudvarba, stb.). A tanodai foglalkozások csak október elején kezdődtek el és olyan hatalmas meglepetés ért engem, ami fölött azóta sem sikerült napirendre térnem. B arca kisimult, kedves, telt gyerek arca lett, nyugodt tekintettel. És nem csak a tekintete lett nyugodtabb, hanem az egész viselkedése is. Az első tanodai foglalkozásokon átbeszéltük a tanodai szabályokat. Ez egy 20 perces beszélgetés volt. B végig nyugodtan ült az egyik önkéntes ölében, nagy szemekkel figyelt és válaszolt az értelmező kérdésekre, amiket feltettünk neki. Minden héten lelkesen jön a tanodába, hozza a háziját, amit koncentráltan végigcsinál (ráadásul nagyon ügyesen!), utána pedig ha marad időnk még, olvasunk/készség fejlesztő játékokat játszunk.

A Vadaskerti tábort is szépen végigcsinálta, a szakvélemény pedig nagy segítségünkre van abban, hogyan kezeljük az indulatkezelési nehézségeit. A táborban kipróbálták a Ritalin nevű, koncentráció javító gyógyszert is, ami elég hatékonynak bizonyult, így javasolták, hogy kezdje el szedni iskolai napokon. A gyógyszer mellett az iskolában érdekes feladatokkal, a tanodában indulatkezelési gyakorlatokkal, és mindkét helyen, illetve az otthoni környezetben, sok-sok elfogadással és szeretettel tudjuk segíteni őt. Tanárai az elmúlt hetekben azt mondták nekem, hogy vannak vele nehézségek, de alapvetően úgy látják megtalálta a helyét az új környezetben és nagyon segítőkész ,, én nagyon bírom ezt a kislányt” – mondta kedden az iskolaudvaron, B egyik osztályfőnöke. Szintén aznap, B anyukája jelezte nekem, hogy a kislány nem akar többet tanodába járni, mert bátyja heti háromszor jöhet, ő viszont csak heti kétszer. Én ezt nem vettem komolyan, olyan fenyegetésnek tekintettem, amilyeneket előző évben is beordított a levegőbe mikor elégedetlen volt valamivel, aztán másnapra el is felejtette. Délután viszont úgy kezdte velem a tanulást, hogy beszélni akar majd velem erről, ha befejeztünk mindent.

Egy hét éves gyerek meg akar beszélni valamit, amikor problémája van? Ráadásul ez a hét éves gyerek? Ez azt jelenti, hogy bízik benne, hogy együtt tudunk majd kielégítő megoldást találni rá. Találtunk is. B elkezdett bízni. Bízni az anyukájában, bízni az iskolában, bízni a tanodában és szerintem önmagában is. 🙂

Sári

13592308_815722391860534_5808033481337279243_n

Categories Blog

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Location Csobánka, Hungary 2014 Fő tér 7. Csobánkai Csepp Tanoda Phone +36304565072 E-mail csodamuhelyegyesulet@gmail.com Hours Adószám: 18748060-1-13 Bankszámlaszám:10400085-50526749-82761002 Csodaműhely Egyesület, K&H Bank H-1095, Budapest, Lechner Ödön fasor 9. IBAN: HU70 1040 0085 5052 6749 8276 1002 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
%d bloggers like this:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close