A Csodacsapat projekt első negyedéve

A programról

Szeptemberben indult el a Nyílt Társadalom Intézet támogatásával a 12 hónapos Csodacsapat programunk. A program célja, hogy támogassa a csobánkai hátrányos helyzetű fiatalokat és családjaikat, hogy egyenlő oktatási esélyekhez jussanak, valamint, hogy elősegítse Csobánkán egy civil háló létrejöttét, mely hatékony tud fellépni az integrált iskolai oktatás érdekében.

A csobánkai általános iskolában hosszú évek óta folyamatosan romlott az oktatás színvonala és az iskola fokozatosan szegregálódott, csak a leghátrányosabb helyzetű családok nem tudták elvinni a gyerekeiket más iskolákba. Az iskolát két éve bezártak, idén pedig újra indult az oktatás, felmenő rendszerben, egy szentendrei iskola tagintézményeként. Fontos lenne, hogy a jól indult iskola ne jusson elődjei sorsára, így a Csodacsapat program egyik célkitűzése, hogy támogassa az induló iskolát. Programunknak biztos bázist ad tanodai munkánk, melyet immáron 6. éve folytatunk. A tanodában iskola után, hétköznap délutánonként zajlanak a tanulást segítő foglalkozások, jelenleg 34 diák tanul nálunk 22 önkéntes segítségével. Mentori rendszerünknek köszönhetően, a diákok családjaival, iskoláival és a helyi szociális-ellátó intézményekkel is folyamatosan kapcsolatban vagyunk.

Fent említett céljaink elérése érdekében, e pályázat keretében, a tanodai foglalkozásokat kiegészítő programokat szervezünk tanodás diákjainknak és családjaiknak; képzési lehetőséget biztosítunk a tanoda önkénteseinek, az iskolai pedagógusoknak és a szociális ellátó rendszer munkatársainak; valamint mindezen szereplőket egy közös platformra tereljük, ahol megbeszélhetik közös ügyeiket, hogy együtt léphessenek fel céljaik elérése érdekében.

10408898_526372700795506_3499235020989465306_n

Mi történt az első három hónapban?

A program szeptemberben indult. Az első hónap a projekt adminisztratív előkészítésével és a szükséges eszközök beszerzésével telt. A fizetett munkatársak bejelentése, formanyomtatványok kidolgozása és egyéb adminisztratív teendők mellett, lehetőségünk nyílt, olyan eszközök beszerzésére, melyekre már régóta szükség lett volna egyesületünk működéséhez. Így lett saját laptopunk, projektorunk és flip chart táblánk is! Miután megteremtettük a szükséges feltételeket a pályázat szakmai programjának elindításához, nekiláttunk a tervezésnek, szervezésnek. Felvettük a kapcsolatot a csobánkai iskola tanáraival, valamint egyeztettünk a családsegítő szolgálat vezetőjével és pár tanodás családdal is. Így körvonalazódni kezdett, hogy az első időszakban homogén csoportokban szervezünk programot, később heterogén csoportban különböző szabadidős tevékenységeket (kirándulás, főzés, kórus merültek fel) illetve valamilyen közös projektet is szeretnénk (például mesejátszótér építés), a platformot pedig csak ezután hozzuk működésbe.

Október elején a művelődési házban rendeztük meg a tanodai évnyitót, ahol megismerkedhettek egymással az új tanodás diákok, szülők és önkéntesek is. A tanoda önkénteseinek október közepén tartottunk egy tréninget, ahol tanítási technikákról, játékos fejlesztő módszerekről és a tanoda célcsoportjának életkörülményeiről, lehetőségeiről beszélgettünk. A hónap végén elvittük a 10 évesnél idősebb tanodásainkat egy intézménylátogatásra. A diákok a Graphisoft parkban a Microsoft céghez látogattak el, ahol betekintést nyerhettek a cég mindennapjaiba és megismerkedhettek az ott dolgozókkal. A látogatást követően a repülőteret és a repülőtér múzeumot is megnézték. A hónap elején elindult az anyakör is, amit hetente egyszer, egy gyógypedagógus segítségével tartunk a tanodában. Az anyakör a csobánkai Roma Kisebbségi Önkormányzat támogatásával valósul meg azonban a Csodacsapat program tekintetében is fontos jelentőségű, mert az itt formálódó szülői közösség erős alapját képezi a majdani platfomi munkának.

22549517_1193132897452813_7301597904762395910_n

November elején az alsótagozatos tanodásokat a Csodák Palotájába vittük, ahol kipróbálhattak sok-sok játékot, résztvehettek érdekes kísérletekben és közben tanultak is ezt-azt a természettudományokról. A hónap közepén tartottunk a tanoda önkéntesei számára egy találkozót, hogy átbeszéljék a tanodai munka tapasztalatait, megosszák egymással dilemmáikat, közös megoldásokat keresve, és persze a siker történetekről is esett szó. Megismerkedtünk a csobánkai iskola szülői munkaközösségének vezetőjével is. Az iskolában több aktív szülő összeállt, hogy egy jótékonysági estet szervezzenek az iskola részére. A munkaközösség vezetője nagyon támogatja az együttműködést, sok közös ötlet, terv merült fel a beszélgetés során.

23131891_1204544059645030_6564805616507710379_n

Hogyan tovább…

Decemberben a csobánkai katolikus egyházközösség bérmálkozó csoportjában workshopot fogunk tartani, melynek során bemutatjuk a tanodai munkánkat és a fiatalok megismerkedhetnek, egy társasjáték segítségével, a hátrányos helyzetű diákok iskolai előmenetelének akadályaival. Januárban tervezünk egy következő önkéntes tréninget szervezni, melyben két coach is a segtségünkre lesz, a tréning témája pedig a tanodás csoport identitás illetve az asszertív kommunikáció lesz. A hónap végén sor fog kerülni az első platform találkozóra is. A közeljövőben szeretnénk szervezni az iskola pedagógusainak és a szociális ellátó rendszer munkatársainak is workshopokat, melyeken olyan ismereteket szerezhetnek meg, melyek támogatják a munkájukat.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Location Csobánka, Hungary 2014 Fő tér 7. Csobánkai Csepp Tanoda Phone +36304565072 E-mail csodamuhelyegyesulet@gmail.com Hours Adószám: 18748060-1-13 Bankszámlaszám:10400085-50526749-82761002 Csodaműhely Egyesület, K&H Bank H-1095, Budapest, Lechner Ödön fasor 9. IBAN: HU70 1040 0085 5052 6749 8276 1002 SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
%d bloggers like this:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close